Akik igazán ismernek, tudhatják, hogy nagyon szeretem a kereskedelmi szálláshelyeket, szállodákat. Valahogy van egy sajátos atmoszférájuk ezeknek a helyeknek és mindemellett egy bizonyos kettősség is felfedezhető bennük (legalábbis egy adott színvonal felett): otthonosnak és tetszetősnek is kell lenniük. Hiszen mit ér a legnagyobb pompa, mi hasznuk van a legnemesebb anyagoknak, ha a vendég kényelmetlenül érzi magát és nem tudja "belakni" a szobát? Másfelől viszont jogos igény, hogy az ember arra a pár éjszakára szeretne valami más, jobb környezetet maga köré, mint ami a saját lakásában, házában veszi körül minden nap. 

Miután eldöntöttem, hogy idén nyáron Barcelonába fogok utazni és már a repülőjegyem is megvolt, nekiálltam a szálláskeresésnek. Egy dolog van, amelyből sohasem engedek: a saját fürdőszoba. Ez az én "hóbortom", senki se vessen rám követ, aki csak hostelekben, kapszulahotelekben szokta idegenben töltött éjszakáit átaludni. (bár itt jegyzem meg, hogy egy igazi japán kapszulahotelt szívesen kipróbálnék a jövőben- természetesen Japánban) Mindemellett annyi kívánalmam volt, hogy tömegközlekedés nélkül is le lehessen menni a partra, mert (nevezzetek maradinak) számomra furcsa dolog fürdőnadrágban, fürdőlepedővel a hátamon, esetleg félmeztelenül metróra vagy buszra szállni. Hosszas, éjszakákba nyúló kutatások után végül a booking.com-on találtam rá a Front Arc nevű helyre és lefoglaltam egy szobát 4 éjszakára 498 Euroért. 

Elhelyezkedés

A szálláshely Barcelona  L' Eixample negyedében, az Arc de Triomf diadalív közelében helyezkedik el, melyet az 1888-as Világkiállításra tervezett Josep Vilaseca i Casanovas, a katalán modernizmus egyik úttörője. Megáll itt mind a metró, mind a Renfe Rodalies helyi érdekű vasút (ez utóbbit választottam a reptértől a szálláshelyig történő utazáshoz), emellett számos kisbolt, bár, gyógyszertár található a közelben és kényelmes sétával elérhető a Sagrada Familia bazilika és a Barceloneta strand is.

A szoba

Dél körül érkeztem a helyszínre abban a reményben, hogy a csomagomat el tudom majd helyezni a bejelentkezésig, ugyanis a visszaigazoló e-mail szerint arra legkorábban 16 órakor volt lehetőségem. Minden várakozásomat felülmúlva azonban néhány perccel később már kezemben volt a kulcskártya és birtokba vehettem a szobámat- ezúton is köszönöm a személyzet kedvességét. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy az idegenforgalmi adót -akárcsak Magyarországon- a szálláshelyen, külön kell fizetni, ami az én esetemben összesen 18,72 Euro volt.

A szobában franciaágy, légkondícionáló, televízió, ingyenes (!) minibár fogadott, melynek frissítő tartalma igazán jól esett az utazással töltött délelőtt után és természetesen a későbbiekben is.

A hálórészből nyíló kis gardrób széffel, vállfákkal, polcokkal, vasalóval és vasalódeszkával is fel volt szerelve, mindezek mellett egy hatalmas tükör és egy kis puff is rendelkezésre állt az öltözködéshez.

A fürdőszobába lépve is az igényesség magas fokával találkoztam: nem maradt el a folyékony szappan, a 2x2 db frissen mosott törölköző, a tusfürdő- és samponadagoló sem -mindez természetesen makulátlanul tisztán és rendezetten.

A kilátás egy kis belső udvarra nyílt, ahol a gépészet (klíma, kazán) volt elhelyezve: jó példája annak, hogy egy ilyen teret is lehetséges ízlésesen berendezni.

A közösségi terek

A vendégház minden közösségi terére is a tisztaság és a szolid elegancia volt jellemző. Külön említést érdemel a kis büfésarok, ahol a vendégek ingyenesen fogyaszthatnak kávét, kis süteményeket, gyümölcsöt illetve a terasz, ahol a szabad ég alatt lehet beszélgetni, relaxálni.

Összegzés

Nagyon jól éreztem magam a barcelonai Front Arc vendégházban ott-tartózkodásom alatt és tiszta szívből mondom, hogy még sokáig kellene a gép előtt ülnöm, hogy valami rosszat is tudjak írni róla. Talán, ha valakinek fontos, akkor azt lehetne megemlíteni, hogy az öt nap alatt csak egyszer (szerdán) volt takarítás a szobában. Ez azonban engem abszolút nem zavart, mert mindig úgy hagytam el átmeneti otthonomat, hogy jó legyen oda megfáradtan visszatérni.

További cikkek a barcelonai utazásról hamarosan.

Valamennyi kép és a szöveg egésze a szerző tulajdona, máshol felhasználni csak engedéllyel szabad.

Mint azt az előző írásomban említettem, általánosságban elmondható, hogy az elektromos autózás azoknak éri meg leginkább, akik otthon tudják tölteni a járművüket. Ez esetben ("normál" lakossági áron számolva) 70 Forintba kerül 1 kWh villamos energia. Ez mind szép és jó, de mi a helyzet, ha a társadalom kevésbé szerencsés rétegébe tartozunk s mint ilyen, nem tudunk az udvarban/garázsban tölteni? Számoljunk utána egy picit!

Kiéheztettem hát a csöppséget és beálltam a közeli E-ON AC oszlophoz, majd magára hagytam a kocsit. Röpke 4,5 órával később tértem vissza a tett helyszínére, hogy a 100%-ra töltött autóval és némi tapasztalattal hajtsak tovább.

Ahogy a fenti képen látható, 1582 Forintot vontak le a számlámról. De mire is elég ez a kvázi 8 kWh villamos energia? Kb. 50-60 km megtehető hatótávval számolhatunk az én kis autóm esetében "teli pocakkal". Mivel azonban nem nullára merítve álltam neki "elektronokat szivattyúzni", vegyük úgy, hogy kaptam +50 kilométert. Ez esetben 1 kilométerre vetítve 31,64 Forint költség jut, 100 kilométerre pedig - dobpergés!- 3164 Forint. A mai napon átlagosnak mondható 608 Forint/literes benzinárral számolva (95-ös oktánszám, E10) 5,2 liter üzemanyagot vásárolhatnánk ugyanebből a pénzből.

Nézzük, hogyan alakul mindez otthoni körülmények között! A vételezett 7,952 kWh ára ez esetben 556,64 Forint, az egy kilométerre vetített költség 11,1328 Forint, 100 kilométerre pedig 1113,28 Forint jut; máris elég egy 2 literes kanna, ha ezért az összegért szeretnénk tankolni a kúton. 

Elmondható tehát, hogy amennyiben csak a nyilvános töltési lehetőségekre hagyatkozhatunk, papíron olcsóbb lehet belső égésű motoros autóval közlekedni. Az elektromos járművek menetdinamikája, egyszerű szerkezete (gondoljunk egy modern belső égésű motorra és segédberendezéseire), lokális emissziómentessége és minimális zajhatása bőven kárpótol akkor is, ha a közlekedésnek mégis eme régi/új fajtáját választjuk. 

Sokan és sokszor beszéltek már a nyilvános töltési pontok magyarországi helyzetéről, hangsúlyozva, hogy csak az vegyen elektromos autót, aki tudja otthon tölteni. Nem mindegy ugyanis, hogy 70- vagy akár 225 Forintot kell leszurkolnunk egy-egy kilowattóra villamos energiáért. Sajnos én, mint az elektromobilitás elvakult hívője, fittyet hánytam mindezen intelmekre és hogy tetézzem a bajt, egy 13 éves, 45%-ra degradálódott akkumulátorral rendelkező autóval vágtam bele a közlekedés eme futurisztikus formájába. Mint később látni fogjuk, még így sem jelent anyagi csődöt a vállalkozásom, sőt: akár egész baráti áron tudok (lokálisan emissziómentesen) helyet változtatni... DE!

Amit igazán nehéz lenyelnem, az a töltőinfrastruktúra helyzete és állapota. Vas megye nem éppen az elektromos autósok Mekkája: talán egy kezem is elég lenne a megyeszékhelyen kívül eső DC töltők összeszámolásához, de pl. Zalaegerszeg felé még az AC oszlopokat is nagyítóval kell keresni. Egy olyan régi, kevés hatótávval rendelkező autóval, mint az enyém, kész hazárdjáték "hosszabb" útra kelni, mert semmi garancia nincs arra, hogy a kiválasztott töltőhely üzemképes, a következő lehetőség pedig bőven kívül esik a cellákban tárolt maradék energiával megtehető távolságon. De mivel én "őrült" vagyok, ahogy azt már korábban említettem, ez sem riaszt vissza attól, hogy feszegessem a határokat.

Kalandozásaim alatt többször futottam bele hibás, nem működő AC oszlopokba és azok kivétel nélkül ugyanahhoz a szolgáltatóhoz tartoztak: az MVM Mobilitihez. Egy állami vállalathoz, mely nem mellesleg az egyik legdrágább szolgáltató a piacon. Elgondolkodtató... mindazonáltal az RFID-s kulcstartójuk s hogy nem muszáj az applikációval vacakolni, mindenképp piros pontot érdemel. Ha szeretnénk az elektromos autózást az átlag városlakókhoz közelebb vinni, érdemes lenne a díjszabást felülvizsgálni, a rendelkezésre állást pedig növelni: bár így elvész az izgalom, de ezt az áldozatot hajlandóak lennénk meghozni.

Sokan bíztattak már korábban is írásra, mondván, hogy jó érzékem van hozzá. Ezeket a noszogatásokat azonban minduntalan elhessegettem magamtól arra gondolva, hogy csak az elfogultság beszél a lelkesítőkből. Az utóbbi időszakban azonban újra és újra fellángolt bennem a közlési vágy, mely végül ebben a blogban öltött testet.

Hogy mire számíthattok? Szösszenetekre, betűkbe mártott bonbonokra az elektromos autózás, az utazás és a spanyol kultúra világából. Aztán meglátjuk, hogy lesz -e bennem elég kitartás hosszútávon...